Search Results

Search found 270 results on 11 pages for 'az'.

Page 2/11 | < Previous Page | 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11  | Next Page >

  • Az &eacute;rem m&aacute;sik oldala

    - by peter.nagy
    Az Exalogic kapcsán, ha már valaki hallott róla, akkor leginkább a teljesítmény ugrik be. Mint normálisan majdnem minden szerver megoldás új verziójánál. Nos ez nyilvánvalóan nincs másképp itt sem, amire büszkék is lehetünk. Ugyanakkor nagyon fontos tulajdonsága az Exalogicnak, hogy szinte azonnal hadrafogható. Ez persze már részben elérheto, mivel képesek vagyunk kész virtuális gépeket letölteni komplett telepítéssel. Persze ott még a vasra külön fel kell húzni a virtualizációs szoftvert. Na és itt jönnek a problémák. Bárki aki már látott, csinált, vagy végig nézte egy rendszerhez szükséges infrastruktúra felhúzását az tudja mirol beszélek. A telepítés, megfelelo verziók, szükséges patch-ek, hálózati eszközök bekötése. Aztán mindennek a konfigurálása. A legjobb esetben is napok, de inkább hetek kérdése mire üzemkész lenne. Az Exalogic esetében ez más, hiszen gyárilag összereszelték, a konfiguráció kialakítása gyakorlatilag néhány paraméter file és kész. De lássuk is, hogy mennyi ido onnan, hogy kibontottuk a dobozból. Mindössze egy nap. A hab a tortán pedig a full stack upgrade. Nem külön minden egyes komponenst. Firmware-tol a WebLogic szerverig.

    Read the article

  • NetBackup-pal is muködik az Oracle Database 11gR2 mentés Exadata V2 környezetben

    - by Fekete Zoltán
    A Veritas NetBackup szoftverrel is menthetok az Oracle 11gR2 adatbázisok az Oracle Enterprise Linux-on is (RMAN-t használva), 64-bites környezetben. A dokumentumokban a Red Hat-re vonatkozó infót kell keresnünk, mivel http://seer.entsupport.symantec.com/docs/337048.htm szerint "Oracle Enterprise Linux (OEL)" Supported based on NetBackup Red Hat Enterprise Linux 4.x/5.x Client, Server, and Oracle Agent support. BMR is not supported. NetBackup compatibility listák: http://seer.entsupport.symantec.com/docs/303344.htm - A NetBackup 7 kompatibilis az Oracle Exadata V2-vel: http://seer.entsupport.symantec.com/docs/340295.htm - A NetBackup 6.x verziókra telepíteni kell a következo patch-et: NB_6.5.5_ET1940073_1_347227.zip is a NetBackup 6.5.5 EEB (Emergency Engineering Binary) for Oracle Clients. http://seer.entsupport.symantec.com/docs/347227.htm és http://support.veritas.com/docs/279048.

    Read the article

  • Cikk az Oracle Database In-Memory elonyeirol

    - by user645740
    Megjelent egy cikk a forradalmi újdonságot jelento Oracle Database In-Memory adatbázis funkcióról a bitport.hu-n: Ugorjunk szintet a döntéshozatal gyorsaságában! címmel. A Database In-Memory legfontosabb elonyei: Az alkalmazások változatlanok, nem kell semmit megváltoztatni rajtuk. Úgyanúgy minden megtalálható a diszken, nincs semmi változás a mentésekben sem, az élet ugyanúgy megy tovább, Normal 0 false false false EN-US X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4 „csak" sokkal gyorsabb lesz a muködés! Pillanatok alatt bekapcsolható, és beállítható, szinte nem igényel konzultációs tevékenységet.csak azt kell kiválasztani, milyen objektumokra lépjen életbe, milyen tömörítést használjon hozzá, és milyen prioritással töltse be a memóriába az adatokat. Más gyártók részmegoldásaihoz nagy bevezetési költségek kapcsolódnak! Nem kell hozzá új infrastuktúra elem, nem kell hozzá új szerver sem Minden Oracle Database alapú rendszerhez használható: tranzakciós rendszerekhez, vegyes rendszerekhez és adattárház, üzleti analitikai, üzleti intelligencia rendszerekhez is. Oracle Database In-Memory

    Read the article

  • Q&A L. J. E-nal, kérdések és válaszok, "az Oracle a rendszerek cége"

    - by Fekete Zoltán
    A Reuters következo interjújában olvashatjuk az alábbi sorokat: "...Oracle is a systems company. We're not a hardware company. We're not a software company. We are a systems company. We want to deliver compete working systems. Now, of course we are a software company..." Azaz az Oracle a teljes muködo rendszek cége. "...A lot of this stuff is preintegrated, which should make it much more reliable much, more lower cost..."

    Read the article

  • Enterprise Manager Grid Control licencelése

    - by Lajos Sárecz
    Gyakran kapok kérdéseket az Oracle Enterprise Manager Grid Control licencelésével kapcsolatban, ezért az alábbiakban igyekszem összefoglalni a legfontosabb információkat. Az alábbi ismerteto nem teljes köru, mivel számos olyan termék van (Data Masking, Real Application Testing, Real User Experience Insight, Application Testing Suite), melyek kapcsolódnak az Enterprise Manager-hez, azonban licencelésük másképp muködik. Az Enterprise Manager licenceléssel kapcsolatban az elsodleges információ forrás a Licensing Information doksi. A legfontosabb információk: - A Grid Control keretrendszer (Agent-ek és a konzol az alapfunkciókkal - lásd késobb) önmagában ingyenes, sot restricted-use licencet tartalmaz Oracle Database-re, amennyiben azt csak az Oracle Management Repository céljára használják. Fontos, hogy ez nem tartalmaz egyéb Oracle Database opciókat, mint például a RAC! Hasonlóképpen az Oracle WebLogic Server is kizárólagosan az Oracle Management Server kiszolgálására használható ingyenesen, de fürtözés nélkül. - A Grid Control alapfunkcionalitása: Discovery, Groups, Job Scheduling, Real time availability, Performance & monitoring, Target Home Pages, Administration, Console alerts - Az alapfunkcionalitás felügyelt termékektol függoen bovítheto Management Pack, Plug-in és Connector termékekkel. Alapvetoen ezek licencelése mindig a monitorozott, felügyelt termék licenceléséhez kell, hogy igazodjon. Tehát például ha 2 adatbázis szerverre szeretnénk Diagnostic Pack-ek használni, akkor mindkettore kell CPU vagy NUP (Named User Plus) licencet vásárolni, attól függoen az adatbázis maga milyen licenccel rendelkezik. Megjegyzem ezt a konkrét Management Pack-ek kizárólag Enterprise Edition Database esetén lehet alkalmazni. - Számos fizetos funkció külön telepítés nélkül is elérheto a Grid Control felületén (ugyanez igaz Database Control-ra és Fusion Middleware Control-ra is). Hogy elkerüljük a licenc sértést, érdemes ellenorízni hogy az adott környezetben mely Management Pack-ek használata került bekapcsolásra. Ezt a Grid Control Setup menüjében a Management Pack Access almenüben tehetjük meg legegyszerubben. Részleteseb leírás itt található. Database Diagnostic és Tuning Pack adatbázis szintu kikapcsolására is lehetoség van, hogy parancssorból se lehessen használni oket, errol korábban már írtam. Az egyes management termékek USD ára megtalálható az árlistában. Ha valami fontos kimaradt, várom a kérdéseket, hozzászólásokat, és igény szerint bovítem a fentieket.

    Read the article

  • Larry Ellison is szerepel az Iron Man 2 c. filmben

    - by Fekete Zoltán
    Az Oracle CEO-ja, Larry Ellison is szerepel az Iron Man 2 címu mozifilmben! :) Tehát nem csupán Scarlett Johansson bájaiban gyönyörködhetünk, hanem az Oracle elso embere, Larry Ellison is megjelenik a színen. Az Oracle-nek az Iron Man 2 filmhez kapcsolódó anyagai itt találhatók. Itt meg tekintheto a film trailere is, illetve háttérképek nagy méretben. Légy Te is szuperhíró! Legyen szuperhos! (sot, Superhero :) ) - innovatív Oracle megoldásával

    Read the article

  • Tom Kyte nem tud jönni az izlandi hamufelho miatt

    - by Lajos Sárecz
    Sajnos Tom Kyte jövo heti budapesti programját törölni kell az izlandi hamufelho miatt. Kollégáim mindent elkövettek, hogy találjanak megoldást, de ma estére kiderült, hogy a helyzet pillanatnyilag megoldhatatlan. Dolgozunk azon a lehetoségen, hogy Tom a közeljövoben mégis el tudjon jönni Magyarországra megtartani a szemináriumot.

    Read the article

  • Adatlap az Exadata, Database Machine supporthoz

    - by Fekete Zoltán
    Letöltheto és megtekintheto, sot elolvasható :) a COMPLETE SUPPORT SERVICES FOR ORACLE EXADATA dokumentum, amely részletesen leírja, milyen trméktámogatási lehetoségeket lehet igénybe venni egy Database Machine megoldáshoz. Az Exadata termékcsalád elemei mind tranzakciós rendszerek mind adattárházak adatbázisának futtatásához és adatbázisok egy közös szerveren muködtetéséhez nyújtanak optimális, nagy teljesítményu platformot.

    Read the article

  • Adattárház Fórum 2010. május 11.

    - by Fekete Zoltán
    Holnap, kedden az Adattárház Fórum 2010 rendezvényen egy érdekes eloadásban fog beszélni Jon Mead, a Rittman Mead Consulting egyik alapítója arról, hogyan használja az egyik vezeto egy brit kiskereskedelmi cég az Oracle Exadata / Database Machine rendszert az adattárházának sikeres, nagy teljesítményu muködösének. Az adattárház alapja, az Oracle Database tehát az Exadata platformon fut: Using Exadata in the Retail Sector: a Case Study. Ez az eloadás 15:10-kor kezdodik. 10:10-kor kezdodik a Szállítói kerekasztal, amin jómagam is részt veszek az Oracle oldaláról. Amirol beszélni fogok: Hogyan látja az Oracle az adattárházak fejlodését, és hogyan látja a világ az Oracle-t. 12:00-tól Fisher Erik, Sun fog érdekes eloadást tartani: Amit a hardverekrol mindig tudni szerettél volna címmel az adattárházakhoz használható hardverekrol. Itt is ki fog térni az Exadata / Database Machine megoldásban alkalmazott Smart Flash Cache alapját képezo Flash kártyákra is és a "hagyományos" :) tranzakciós, DW és más rendszerekben használható SSD diszkekre is. 10:20-kor a CERN eloadása kerül reflektorfénybe: From Tera Electronvolts to Terabytes - Physics Databases at CERN címmel. A CERN mindig is extrém felhasználója volt a technológiának, a határokat feszegetve és ezeket innovatív megoldásokkal kezelve.

    Read the article

  • Konszolidációs stratégiák az Oracle Database Machine-hez webcast, 2010. június 16.

    - by Fekete Zoltán
    Az utóbbi hetekben két tanfolyamon vettem részt, így a blogbejegyzések nem szaporodtak. Na most újult erovel. :) Regisztráció a webcast-ra. Holnap, azaz 2010. június 16-án 18h-kor (közép-európai ido) csatlakozhatunk a Consolidation Strategies for Oracle Database Machine, azaz a Konszolidációs stratégiák az Oracle Database Machine-hez címu webcasthoz, amit az Oracle BIWA és az Exadata SIG (Special Interest Group) rendez meg. Az eloadó: Dave Norris, aki az Oracle X Team tagja. Exadata SIG: http://OracleExadata.org BIWA SIG http://OracleBIWA.org The Oracle Database Machine V2 (the Exadata system) offers customers the opportunity to run combinations of consolidated workloads for both data warehousing (DW) and online transaction processing (OLTP) while maintaining superior performance. Regisztráció a webcast-ra.

    Read the article

  • Újabb Oracle TPC-H rekord 3 TB-on, a nem klaszterezett kategóriában

    - by Fekete Zoltán
    A TPC-H a döntéstámogatási, adattárházas, üzleti intelligencia rendszerek teljesítményét méri, www.tpc.org. Most a 3 TB-os méretben született új rekord a TPC-H teszten a non-clustered kategóriában az Oracle Database 11gR2-vel, Sun M9000 hardveren. „A nagy méretu rendszerekben elért TPC-H benchmark-rekordokkal az Oracle Database 11g továbbra is orzi vezeto helyét az adattárház-rendszerek között" - nyilatkozta Juan Loaiza, az Oracle rendszertechnológiáért felelos elso alelnöke. „Ez az eredmény bizonyítja, hogy az Oracle Database 11g és az Oracle Sun SPARC Enterprise M9000 kiszolgálója együttesen nagyteljesítményu alapot biztosít az ügyfelek adattárház-alkalmazásai számára." Az Oracle sajtóhír magyar nyelven: Az Oracle® Database 11g új világrekordot állított fel a Sun SPARC Enterprise M9000 kiszolgálón végzett három terabájtos fürtözés nélküli TPC-H sebességpróbán Az Oracle sajtóhír angol nyelven: Oracle® Database 11g Sets New World Record TPC-H Three Terabyte Non-Clustered Benchmark Result on Sun SPARC Enterprise M9000 Server

    Read the article

  • Egy klassz ADF eloadás

    - by peter.nagy
    Túl vagyunk a Technology Forum rendezvényünkön, és én azt gondolom nagyon hasznos volt. Grant nagyszeru eloadást tartott. Címe Forms to ADF: WHy and How. Szerintem maga a demó, ami persze nem letöltheto igazán hasznos volt nem csak Forms háttérrel rendelkezo fejlesztok számára is. Sok rendezvényünkön hintettük az igét ADF-vel kapcsolatban, de átüto penetrációt nem értünk el vele a hazai piacon. Ennek persze több oka is van/lehet. Egyrészrol még mindig azt gondolom (fejlesztoi múltamból fakadóan is), hogy Magyarországon mindenki saját fejlesztésu keretrendszerrel szeret dolgozni. Ezen persze órákat lehet vitatkozni pro és kontra amit akár egy másik bejegyzésben szívesen meg i teszek ha van rá igény. De tény az, hogy már elmúltak azok az idok amikor nem voltak használható keretrendszerek, vagy ha úgy tetszik komponensek. Mégis, megéri manapság lefejleszteni pl: egy üzenetküldo (messaging) alrendszert. Hát szerintem nem, mint ahogy ma már perzisztencia kezelo réteget se állunk neki megírni. Persze ha a projekt elbírja, akkor kifizetodo. Szerencsére egyre több cég ismeri fel és várja el, hogy nem kell neki lefejleszteni egy komplett keretrendszert mikor számos használható van a piacon. Visszatérve az alap kérdésre, az ADF-re azt gondolom, hogy egy fo vissza tartó ero volt a termék érettsége, funkcionalitása és leginkább jövoképe. Nos e tekintetben elismerem, hogy bár több, mint 10 éves múltra tekint vissza korábban voltak buktatók, zsákutcák. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az Oracle maga ezzel fejleszti új generációs, modern Fusion Appplications (EBusiness Suite, PeopleSoft stb.) alkalmazásait. Tehát több mint ezer(!) fejleszto használja nap, mint nap Java EE alkalmazás fejlesztésére. Nem kevés hangsúlyt fordítva az integrációs, testreszabhatósági képességekre. Olyannyira hangsúlyos eszköz lett, hogy az Oracle teljes middleware portfoliójában visszaköszön. Ami pedig a funkcionalitást, a felhasználói felületet, a produktivitást illeti tényleg jó. Persze az utolsó és egyben legfontosabb szempont kishazánkban az ár. Nos tényleg nincs ingyen. Pontosabban ha az ember vesz egy Weblogic szervert (amúgyis kell a futtatáshoz egy JEE szerver) akkor ingyenesen használható. A termékhez pedig dokumentáció, support, javítás, blogok, közösségi fórumok stb. áll rendelkezésünkre. És akkor most újabb vita indulhat arról, hogy akarunk e fizetni a szerverért. Na errol tényleg fogok indítani egy bejegyzést majd. Mert én azt hiszem, tapasztalatom, hogy itthon összekeverik az open source modelt az ingyenességgel. Azért az alapigazság szerintem még mindig áll: ingyen nincsen semmi. Kérdés csak az, hogy mik az igényeink, elvárásaink.

    Read the article

  • BI fejlesztés: mi a megoldás, ha nem látod az aggregált adatokat a pivot táblában?

    - by Fekete Zoltán
    Mindenkivel elofordulhat, hogy BI elemzések, jelentések készítése közben ráébred: a táblázatban látja az adatokat, de a pivot táblában nem lát adatot. Üres... Mi a megoldás? A következo: A BI Administration eszközben be kell állítani az aggregációs szabályt a megfelelo adatpontra, s akkor a hierarchia magasabb szintjén is látszanak majd az adatok. Persze összegzo táblák, nézetek bekapcsolásával, vagy Oracle OLAP illetve Essbase kockák alkalmazásával is kezelhetjük az aggregálásokat.

    Read the article

  • Heterogén adatelérés OWB-vel: ODI EE Enterprise ETL

    - by Fekete Zoltán
    Az elozo ketto blogbejegyzéshez kapcsolódva felmerül a kérdés: Hogyan lehet az Oracle Warehouse Builderrel heterogén adatforrásokat elérni? Ajánlott olvasmány: Oracle Warehouse Builder 11gR2: OWB ETL Using ODI Knowledge Modules Természetesen az OWB az Oracle Database Heterogeneous Services-zel ODBC-vel illetve Oracle Gateway-k alkalmazásával eddig is lehetett mindenféle ODBC kompatibilis továbbá mainframe-es adatbázisokat elérni. Oracle Database Gateways: MS SQL Server, Sybase, Teradata, Informix, ODBC, DRDA, APPC, WebSphere MQ, DB2, DB2/400. A megfelelo Application Adapters megvásárlásával lehet csatlakozni az OWB-vel például a következo forrásokhoz: SAP, Oracle E-Business Suite, Peoplesoft, Siebel, Oracle Customer Data Hub (CDH), Universal Customer Master (UCM), Product Information Management (PIM). Az OWB 11gR2-tol kezdve az OWB tudja használni az Oracle Data Integrator Knowledge moduljait a heterogén adatelérésre, ez JDBC-vel illetve más heterogén elérési módokkal. Ajánlott olvasmány: Oracle Warehouse Builder 11gR2: OWB ETL Using ODI Knowledge Modules Letöltés: Oracle Warehouse Builder. BTW az OWB Java-s kliens szoftver Linux-on és Windows-on is használható. A szerver oldal pedig természetesen az Oracle adatbázisban fut: Solaris, Linux, HP-UX, AIX, Windows operációs rendszereken.

    Read the article

  • Az Oracle üzleti intelligencia csomag Windows Server 2008-on is, a kliens Vista op.rsz-en is

    - by Fekete Zoltán
    Tegnap az Oracle BI Hands On rendezvényen felmerült a kérdés, hogy az Oracle Business Intelligence Enterprise Editon fut-e Windows Server 2008-on. A válasz: IGEN. Az Oracle BI EE fut a Windows Server 2008-on. Emellett a másik kérdésre a válasz: IGEN, a kliens lehet Windows Vista is. Mivel az Oracle BI szerver szoftver, amit egy böngészovel érnek el a felhasználók elemzési, lekérdezés/jelentés/riport- készítési feladatok elvégzésére, ezért az Oracle BI csak szerver operációs rendszerekre van bevizsgálva: Linux, Solaris, HP-UX, AIX és Windows platformokon. A jelenleg támogatott operációs rendszerek: Microsoft Windows 2000/2003 Server; Microsoft Windows Server 2008 Enterprise Edition x86 32 bit2 - Red Hat Enterprise Linux AS 4.x; Red Hat Enterprise Linux Server/Advanced Platform 5 - Novell SUSE 9.x - Oracle Enterprise Linux 4; Oracle Enterprise Linux 5 - Sun Solaris 9 SPARC 32 bit ; Sun Solaris 9 SPARC 64 bit; Sun Solaris 10 SPARC 32 bit; Sun Solaris 10 SPARC 64 bit - AIX 5.2 PowerPC 32 bit; AIX 5.2 PowerPC 64 bit; AIX 5.3 PowerPC 32 bit; AIX 5.3 PowerPC 64 bit; AIX 6.1 PowerPC 32 bit; AIX 6.1 PowerPC 64 bit - HP-UX 11.11 PA-RISC 64 bit; HP-UX 11.23 PA-RISC 64 bit; HP-UX 11.23 Itanium 64 bit; HP-UX 11.31 Itanium 64 bit A böngészos hozzáférést az irányítópultokhoz (dashboard), interaktív elemzo munkához használható operációs rendszerek: Windows, Vista, Linux, Solaris, Apple Mac OS 10.x.

    Read the article

  • Tegnap délutáni Guru Partin a Proaktív Támogatásról beszéltünk

    - by user552636
    Gyorsan közeleg a karácsony, hagyományosan ilyenkor tartja Oracle Guru partiját az Oracle University. Idén elso ízben az Oracle Support is tartott eloadást, melynek témája a Proaktív Támogatás volt. Az eloadás elején rövid kis felmérést végeztünk arról, hogy az Oracle által kínált proaktív támogató eszközöket mennyire ismeri, illetve mennyire használja a hallgatóság.  A felmérésbol kiderült, hogy a támogatást igénybe vevok több proaktív eszközt is ismernek, egy részüket használják is. Azonban az is látható a válaszokból, hogy vannak olyan területei a támogatásnak, melyeket nem ismernek az Ügyfelek, vagy ismerik, de nem használják ki Support nyújtotta összes lehetoséget. Az eloadás három fo témakört ölelt át:      PREVENT / MEGELOZ RESOLVE / MEGOLD UPGRADE / FRISSÍT A PREVENT / MEGELOZ témakörben áttekintettük milyen eszközök támogatják Ügyfeleinket a szoftverek, rendszerek egészségének megorzésében, a hibák/betegségek elkerülésében, a problémák megelozésében A RESOLVE / MEGOLD részben azokat a rendelkezére álló eszközöket, lehetoségeket ismertettük, melyek a  problémák gyors megoldását, a felmerült kérdések gyors megválaszolását segítik  Az UPGRADE / FRISSÍT témában a folyamatos megújulásban, a szoftverek és rendszerek életciklusának megtervezését, ill. naprakészen tartását támogató szolgáltatásokat tekintettük át.          Mindezek az eszközök, lehetoségek termékenként strukturált formában Oracle Premier Support: Get Proactive! [ID 432.1]  My Oracle support cikken belül hozzáférhetoek.  Következo szemináriumunkat már az új esztendoben, 2013. január 9-én, 9:00 órától tartjuk az Oracle Hungary irodában.  A szeminárium témája: Hogyan használjuk az Oracle Supportot? - Gyakorlati tanácsok egy támogató mérnök szemszögébol  Eloadó: Fekete Krisztián - támogató mérnök Minden érdeklodot szeretettel látunk a januári szemináriumon!  Minden kedves Ügyfelünknek meghitt, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és sikerekben, örömökben gazdag boldog új esztendot kívánok!  

    Read the article

  • Solaris 11 Live CD alapú telepítés

    - by AndrasF
    Az elozo részben megigért két telepítési eljárás helyett kénytelen vagyok ebben a bejegyzésben kizárólag a Live CD-s változattal foglalkozni. Korábban nem gondoltam, hogy ennek bemutatása is több, mint 50 képernyo kimenetet igényel, ezért változtatnom kellett a korábbi tervezeten. A Solaris 11 Live CD-s telepítés elsosorban az asztali (desktop) felhasználók igényeit veszi figyelembe és kizárólag x86-os architektúrájú gépeken támogatott (annak ellenére, hogy SPARC-os rendszerek is rendelkeznek grafikus kártyával - pl. T4-1).A folyamat két részre bontható: eloször a vendéggép kerül kialakítása VirtualBox környezetben, majd ezt követi a Solaris 11-es telepítése virtuális gépre. HCL és segédprogramok (DDT, DDU) Mielott telepíteni szeretnénk a Solaris operációs rendszert, célszeru tájékozódni fizikai rendszerünk támogatottságáról. Erre jól használható a már említett hardver kompatibilitási (HCL) lista, vagy az alábbi két segédprogram: Device Detection Tool Device Driver Utility Mindkét alkalmazás képes rendszerünk hardver komponenseit feltérképezni és ellenorizni azok meghajtóprogram (driver) ellátottságát. Eltérés köztük abban nyilvánul meg, hogy míg a DDT futtatásához Java szükséges, addig a DDU Solarist igényel. Ez utóbbiról a telepítés során röviden szó fog esni. Telepíto készletek letöltési helye Hálózati installációtól eltekintve (*) telepítokészletre van szükségünk, mely az alábbi oldalról töltheto le. Célszeru letöltenünk mindhárom állományt és a csomagokat tartalmazó ún. repository médiát (a következo felsorolás utolsó eleme) is: sol-11-1111-live-x86.iso sol-11-1111-text-x86.iso sol-11-1111-ai-x86.iso sol-11-1111-repo-full.iso Az elso három változat indítható USB formátumban is rendelkezésre áll - ekkor iso végzodés helyett usb található a fájlnevek végén. Rövid utalást az egyes készletek feladatáról az elozo blog bejegyzés tartalmaz (link). Amennyiben SPARC architektúrájú rendszerre szeretnénk a telepítést végezni, 'x86' helyett a 'sparc' szöveget tartalmazó állományokra lesz szükség. (*) - arra is lehetoség van, hogy AI készletrol történo indítás segítségével végezzük a hálózaton keresztül történo telepítést. Ez akkor fontos, ha célgépünkön nincs PXE (Preboot Execution Environment) boot támogatás. VirtualBox konfigurálás Külön fizikai eszköz felhasználása nélkül virtuális környezetben is használható a Solaris 11, mint vendéggép. A VirtualBox használatával erre kényelmes lehetoség kínálkozik. Gazdagépünknek (Windows, Unix, Linux) megfelelo telepíto program, vagy programcsomag (jelenleg a 4.1.16-os verzió a legfrissebb változat) és az installációt is taglaló felhasználói kézikönyv letöltheto a termék oldaláról. A sikeres telepítést követoen az alábbi lépések során jutunk el az új virtuális gép kialakulásáig: 1. A VBox indítása után a központi ablak megmutatja a már létezo virtuális gépeinket (Sol11demo, Sol11u1b07, Sol11.1B16, Sun_ZFS_Storage_7000) és az aktuálisan kiválasztott egyed (Sol11demo) fobb jellemzoit (megnevezés, memória mérete, virtuális tároló eszközök listája...stb.) 2. A New gombra kattintva elindul a virtuális gépet létrehozó segéd (wizard) 3. Ezt követoen nevet kell adnunk a vendéggépnek és ki kell választanunk az operációs rendszer típusát (beszédes név használata esetén a VirtualBox képes az operációs rendszer családját kiválasztani, nekünk pusztán csak verziót kell beállítanunk): adjuk meg Solaris11-et névként és válasszuk a 64bites változatot (feltéve, hogy gazdagépünk támogatja ezt) 4. Telepítéshez és a kezdeti lépések megtételéhez 1536MB memória tökéletesen megfelel (ez késobb módosítható az elvárások függvényében) 5. Fizikai társaihoz hasonlóan, egyetlen virtuális gép sem létezhet merevlemez (jelen esetben virtuális diszk) nélkül. Használhatunk egy már létezo területet (virtuális lemezt tartalmazó állomány), de létrehozhatunk egy nekünk tetszo új példányt is. Maradjunk ez utóbbinál (Create new hard disk)! 6. A lehetséges formátumok közül - az egyszeruség okán - éljünk a felkínált alaptípussal (VDI - VirtualBox Disk Image). 7. Létrehozás során a virtuális lemez készülhet egyidejuleg (Fixed size), vagy több lépésben dinamikusan (Dynamically allocated). Az elso változat sokkal kevésbé terheli a rendszert, a második elonye pedig a helytakarékosság. Válasszuk a fix méretu változatot. 8. Most már csak egyetlen adat ismeretlen a VirtualBox számára, mégpedig a létrehozásra kerülo virtuális lemez nagysága. 8GB-os terület jelen esetben alkalmas az ismerkedés elkezdéséhez. 9. Amennyiben minden beállítást helyesen adtunk meg, a Create gomb megnyomása után elindul a virtuális lemez létrehozása. 10. Ez a muvelet a megadott adatoktól függoen néhány perc alatt befejezodik. 11. Hasonló megerosítés (Create gomb aktiválása) után elkezdodik a kért virtuális gép létrehozása is. 12. Sikeres végrehajtás után az új vitruális gép közvetlenül megjelenik a központi ablak baloldali listáján a rendelkezésre álló virtuális gépek közt. A blog bejegyzés folyamatosan frissül...a rész fennmaradó tartalma hamarosan felkerül az oldalra.

    Read the article

  • Új adatbázis-biztonsági termék: Audit Vault and Database Firewall, lényegesen olcsóbban

    - by user645740
    Az Oracle összevonta az Audit Vault és a Database Firewall termékeket, még szélesebb felhasználói körnek elérhetové téve az adatbázisok biztonságának magasabb szintjét. Az új termék, az Oracle Audit Vault and Database Firewall (AVDF) mostantól kedvezobb áron érheto el. A jelentések megtekintéséhez restricted use-ban tartalmazza  a Business Intelligence Publisher licencet. Az adatgyujto, management szerver komponensek kiemelten védettek, az Audit Vault Server és a Database Firewall szerverekre restricted use-ban használhatók:Oracle Database Enterprise Edition, Database Vault, Partitioning, Advanced Compression és Advanced Security.

    Read the article

  • E-Business Suite 11.5.10 Fenntartó Támogatással és 12.1 Meghosszabbított Támogatással kapcsolatos külön bejelentés

    - by user552636
    Igaz, az idei Oracle Open World (OOW) már régen volt, de akkor ez a blog még nem létezett. Ugyanakkor azóta többektol kaptam kérdést az OOW-n tett E-Business Suite támogatással kapcsolatos bejelentés értelmezésére vonatkozóan. Ezért gondoltam, hasznos lehet a magyar felhasználók számára, ha írok pár sort a bejelentésrol. Az E-Business Suite (EBS) 11.5.10 verzióhoz kapcsolódó bejelentés: Az Oracle Élettartam Támogatási modellje szerint ez a verzió általánosan 2004. novembertol volt elérheto, melyre az Oracle 2010. november 30-ig biztosított Premier Támogatást, 2010. December 1-tol 2013. november végéig pedig Meghosszabbított Támogatást nyújt. Jövo év december 1-tol az EBS 11.5.10 verzió Fenntartó Támogatás szakaszba kerül. Fenntartó Támogatás szakaszban az újonnan felfedezett bug-okat már nem javítja a Fejlesztés. A bejelentés szerint Oracle a 11.5.10 esetében kivételt tesz és a 2013. december 1-tol 2014. november 30-ig terjedo idoszakban az éles üzemet érinto 1-es súlyossági szintu problémák esetében biztosítani fogja új hibák javítását is. Amire ügyelni érdemes, a rendszer a  Doc ID 883202.1 My Oracle Support dokumentumban részletezett minimum patch szinten kell legyen.   Ez a plusz szolgáltatás nem befolyásolja a támogatási díjat. Az E-Business Suite (EBS) 12.1 verzióhoz kapcsolódó bejelentés   Az EBS 12.1 verzió Meghosszabbított támogatásának eredetileg mehírdetett idoszaka 2014. május 1. – 2017. április 30. volt. Oracle ezt az idoszakot 19 hónappal megtoldotta, így ennek a verziónak a Meghosszabbított Támogatása 2018. december 31-ig tart majd. További jó hír e verziót használó Ügyfeleink számára, hogy a Meghosszabbított Támogatás emelt díjától az Oracle eltekint. Standard Oracle árazás szerint a Meghosszabbított Támogatás elso évében a szolgáltatási díj a Premier Támogatás díjának 110%-a, a második, ill. harmadik években a Premier Támogatás díjának 120%-a. Oracle jelen esetben a plusz 10%-tól, ill. a plusz 20 %-tól eltekint. Íly módon a Meghosszabbított Támogatást Oracle a Premier Támogatás díjért biztosítja majd. Amire ügyelni érdemes, a rendszer a  Doc ID 1195034.1 My Oracle Support dokumentumban részletezett minimum patch szinten kell legyen.   Az idoszakok egyszerubb megértése érdekében az alábbi grafikonon ábrázoltam a szóban forgó verziók támogatásának egyes szakaszait.  

    Read the article

  • Geszti Péter a HOUG konferencián

    - by Lajos Sárecz
    Közel 100%-os a HOUG konferencia programja, így a március 29. kedd délelotti plenáris eloadások is már ismertek. Dr. Magyar Gábor HOUG elnök és Reményi Csaba Oracle ügyvezeto mellett a Budapesti Corvinus Egyetemrol Dr. Bodnár Viktória tart egy érdekes eloadást "Hogyan reagálnak a vezetok a környezeti változásra?" címmel, illetve a "sztárvendég" Geszti Péter lesz, aki az innováció és kreativitás témában osztja meg velünk tudását és tapasztalatait. Hogy milyen más indokokat lehet felsorolni amellett, hogy valaki regisztráljon és részt vegyen a konferencián, arra idézném a weblapot: Miért érdemes még eljönni az idei konferenciára? Azért, * mert ez az elso HOUG konferencia az Oracle-Sun egyesülést követoen; * mert megismerheti az ügyfelek korábbi tapasztalatait, már hardware témában is, * mert bemutatkozik az ExaLogic, az alkalmazásszerver feladatokra optimalizált hardver-szoftver célrendszer; * mert a résztvevok számára nyílt oktatások, workshopok állnak rendelkezésre végig a konferencia során; * mert megismerheti az iparági legjobb gyakorlatokat az Oracle alkalmazásokra - Siebel, Hyperion, E-Business Suite, Policy Automation. * mert találkozhat a HOUG Egyesület új elnökségével, megismerheti terveiket.

    Read the article

  • Egy DBA napja - Utópia, vagy sem?

    - by lsarecz
    Ma délelott a HOUG BI/DW és DB szakmai napján tartottam egy eloadást arról, hogyan kellene egy DBA-nak dolgoznia manapság. A lényeg az volt, hogy az üzlet legjobb kiszolgálása érdekében célszeru a felhasználók és az alkalmazás oldaláról megközelíteni a kérdést. Azaz monitorozzuk a felhasználók elégedettségét, majd ha valami nem stimmel fúrjunk le alsóbb rétegekbe (MW, DB, OS, HW, Storage, Network), és ott folytassuk a diagnosztikát. Meglepetésemre az eloadást követoen a DB szakosztály vezetoje úgy kommentálta az eloadást, hogy ez még utópisztikus. Ma délután egy a hallgatók között ülo üzemeltetési igazgató e-mail-ben jelezte, hogy ezzel o sem ért egyet, mert ok már most is így üzemeltetnek, még ha nem is minden elemében a Grid Control-t használják. És mi sem bizonyítja jobban, hogy ez az üzemeltetési model nem utópia, mint hogy az Oracle Enterprise Manager 11g tökéletes támogatást ad minderre. Akit ezek után érdekel az eloadásom, az innen letöltheti: 1. fele, 2. fele.

    Read the article

  • Upgrade 11g szeminárium

    - by Lajos Sárecz
    Június 9-én az Oracle Database 11g Upgrade-rol szóló szemináriumot tartunk Mike Dietrich közremuködésével Budapesten! Ha valaki nem ismerné még Mike-ot és Oracle Database upgrade-et tervez, akkor épp itt az ideje hogy megismerje. Erre pedig kiváló alkalom a rendezvény június 9-én, Mike ugyanis az Oracle legfobb upgrade szakértoje. Számos upgrade szemináriumot tart, és nem utolsó sorban van egy kiváló blogja errol a témáról: http://blogs.oracle.com/UPGRADE/ Az esemény fókuszában az upgrade tippek&trükkök bemutatása, valamint az upgrade közben felmerülo buktatók elkerülésének ismertetése lesz. A szeminárium során áttekintést adunk az Oracle Database 11gR2 upgrade folyamatáról és a szükséges elokészíto lépésekrol. A nap során tárgyalni fogjuk a minimális állásidovel végrehajtható upgrade stratégiákat, és kiemelten foglalkozunk majd a teljesítmény hangolás módjával, felhasználva az SQL Plan Management-et és a Real Application Testing két funkcióját: az SQL Performance Analyzer-t, illetve a Database Replay-t. Befejezésként néhány ügyfél tapasztalatait fogjuk megosztani Önökkel. Helyszín a Ramada Plaza Budapest lesz, ahol minden kedves ügyfelünket és partnerünket sok szeretettel várunk. Regisztrálni a rendezvény weboldalán lehetséges.

    Read the article

  • OWB és heterogén adatforrások, Oracle Magazine, 2010. május-június

    - by Fekete Zoltán
    Megjelent az Oracle Magazine aktuális száma (naná, az aktuális számnak ez a dolga. Oracle Magazine, 2010. május-június. Ebben a számban sok érdekes cikk közül válogathatunk: cloud computing, Java, .Net, új generációs backup, párhuzamosság és PL/SQL, OWB,... Ajánlom a Business Intelligence - Oracle Warehouse Builder 11g Release 2 and Heterogeneous Databases cikket, melyben megtudhatjuk, hogyan használhatunk heterogén adatforrásokat az Oracle Warehouse Builder ETL-ELT eszközzel, hogyan tudunk például SQL Serverhez csatlakozni, és nagy teljesítménnyel adatokat kinyerni. Az Oracle adatintegrációs weblapja. Ez a gazdag heterogenitás az OWB az Oracle Data Integrator testvér termékbol jön. Az adatintegrációs SOD azt mondja, hogy ez a két Java alapú termék, az OWB és az ODI egy termékben fognak egyesülni.

    Read the article

  • Sun Oracle Database Machine a román Banca Transilvaniánál

    - by Fekete Zoltán
    Oracle sajtóhír: Banca Transilvania, first institution in Romania to use Sun Oracle Database Machine (English version) Sikersztori, ügyféltörténet pdf-ben. Az Database Machine V2 megjelenését 2009 szeptemberben jelentette az Oracle. A világon az elso bank, ahol már élesben muködik a Database Machine V2, a romániai Banca Transilvania! Olvassa el a sajtóhírt. A Banca Transilvania 1,5 milló ügyféllel rendelkezik. "This system, product of Oracle and Sun, is the fastest server in the world for data storage, online transactions processing and data warehousing applications." Robert C. Rekkers, Banca Transilvania CEO, ezt nyilatkozta:"Business information is accessed 30 times faster using the new system, leading to quicker decisions and a better data base segmentation", azaz a Database Machine segítségével az üzleti kérséseket 30-szor gyorsabban tudják megválaszolni, mint a korábbi rendszerrel. Leontin Toderici, Banca Transilvania COO mondta a következot: "The acquisition price was excellent, as the costs were below those of an ordinary system", azaz a rendszer ára kiváló volt, kisebb volt a kötsége, mint a hagyományos rendszereké. Sorin Mindrutescu, az Oracle Romania vezetoje büszke arra, hogy egy romániai cég is az innovatív rendszer felhasználói között lehet.: "Oracle Exadata V2 is the result of over 30 years of experience in hardware and software development of two leader companies. I am glad that a top Romanian company is amongst the first in the world to use this innovative product." Az Exadata termékcsalád és a Database Machine kiváló eszköz OLTP rendszerek, adattárházak, konszolidációs megoldások adatbázisainak futtatására. Egy csomagban a tartalmazza a szoftvert és az "okos" hardvert, az adatfeldoldozó, a tároló (storage) komponenseket, mindezt az extrém gyors Infiniband kapcsolatokkal összekötve. A Banca Transilvani az Oracle readingi (Nagy-Britannia) központjában tesztelte a Database Machine rendszert, s a korábbi rendszernél tízszer, néhol hetvenkettoször gyorsabb teljesítményt kaptak, 10-72-szeres teljesítménynövekedés!, említette Tudor Iliescu, Trend Import - Export CEO. A központi Oracle sajtóhír: Customers Select Oracle® Exadata for Extreme Performance of Data Warehouse and OLTP Applications

    Read the article

  • Oracle Warehouse Builder és Enterprise ETL

    - by Fekete Zoltán
    Friss és ropogós az adatlap!!! Fogyasszátok egészséggel: ODI Enterprise Edition: Warehouse Builder Enterprise ETL white paper. A jó hír: minden megvásárolt Oracle Database-hez ingyenese használható az Oracle Warehouse Builder alap (core) funkcionalitása. Mi is az az OWB core funkcionalitás, és mit használhatunk az opciókban? Az Enterprise ETL funkcionalitás az Oracle Data Integrator Enterprise Edition licensz részeként érheto el az OWB-hez. Azok a funkciók, amik csak az ODI EE licensszel érhetok el (a korábbi OWB Enterprise ETL opció is ennek a része) megtekinthetok itt is a szöveg alján. Ezek: - Transportable ETL modules, multiple configurations, and pluggable mappings - Operators for pluggable mapping, pluggable mapping input signature, pluggable mapping output signature - Design Environment Support for RAC - Metadata change propagation - Schedulable Mappings and Process Flows - Slowing Changing Dimensions (SCD) Type 2 and 3 - XML Files as a target - Target load ordering - Seeded spatial and streams transformations - Process Flow Activity templates - Process Flow variables support - Process Flow looping activities such as For Loop and While Loop - Process Flow Route and Notification activities - Metadata lineage and impact analysis - Metadata Extensibility - Deployment to Discoverer EUL - Deployment to Oracle BI Beans catalog Tehát ha komolyabb környezetben szeretném használni az OWB-t, több környezetbe deployálni, stb, akkor szükség van az ODI EE licenszre is. ODI Enterprise Edition: Warehouse Builder Enterprise ETL white paper.

    Read the article

< Previous Page | 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11  | Next Page >